Eddie Hearn és Ruiz maga is mexikói győzelmet vizionál

Eddie Hearn és Ruiz maga is mexikói győzelmet vizionál

Fury öve célkeresztben!

Régóta várt mérkőzést hoznak nemsokára tető alá, a tét pedig nem kisebb mint a WBC hivatalos kihívói pozíciója, amin két korábbi világbajnok feszülhet majd egymásnak, Andy Ruiz Jr. és Deontay Wilder személyében.
  Wilder sokáig őrízte a fent említett címet, a Fury elleni legendás trilógiából viszont ő jött ki vesztesen. A mexikói felmenőkkel bíró Ruiz, eddig egy estés szenzációnak bizonyult, mikor is kiütötte az addig veretlen Anthon Joshuat.
  Kettejük mérkőzését már régóta szeretné megrendezni a WBC elnöke, az eredeti terve az volt, hogy Mexikó városban csap majd össze a két bokszoló, ám a jelek arra mutatnak, hogy erre a meccsre Las Vegasban kerülhet majd sor.
  Mind a két bokszoló győzelemmel a háta mögött érkezik a ringbe, Ruiz a kubai Ortizt győzte le, míg Wilder az északi rémálmot Robert Heleniust ütötte ki az első menetben.

Eddie Hearn a Matchroom Boxing első embere úgy gondolja, hogy bár a szakma nagyja Wildert tartja a mérkőzés favoritjának, de Ruiz meg fogja lepni.
  – Látom magam előtt ahogy Ruiz legyőzi Wildert! Persze láttam a legutóbbi mérkőzését, ahol egy szép KO-val nyert, de úgy gondolom, hogy Helenius már túl van a legjobb évein. Nem mondom, hogy Wilder nem veszélyes bunyós, briliáns ékköve a sportnak, de Ruiz egy igazi harcos, és nem fog megállni előtte. Ha kell akkor alacsonyan tartja magát, de tud szintet váltani, ez pedig nem fog feküdni Wildernek.

A témában megkérdezték az egyik érintetett is Ruiz személyében, aki osztja Hearn szavait.
  – Maradjunk annyiban, hogy én bírom az ütést. Nem azt mondom, hogy Wilder nem üt nagyot, mert abban biztos vagyok, hogy pokoli ütései vannak, de ahogy Hearn is mondta, odamegyek és kombinációkkal fogok támadni. Erősek lesznek és gyorsak, már érzem is a jobbosomat Wilder halántékán.

A mérkőzés minden bizonnyal nem fog végig menni, egy ilyen felkészüléshez pedig ideális lehet egy minőségi fejvédő és egy remek sparring kesztyű.