Bár talán senki nem gondolta komolyan, hogy Tyson Fury valóban visszavonult, ám ezt a hírt most elvileg ő maga is megersőítette.
Egy rövid facebook videóval jelentkezett, ahol közölte a követőivel, hogy a Derek Chisora elleni mérkőzésre Isaac Lowe fogja felkészíteni, aki már a kezdetek óta jelen van az edzőtáboraiban.
– Én akarok az első lenni a nehézsúlyú világbajnokok történetében, akinek két trilógiája is volt. Korábban Deontay Wilder ellen alkottam maradandót, és most ezt szeretném tenni Chisoraval is.
A megkeresést Eddie Hearn is alátámasztotta, azonban azt mondta, hogy az összeg amit a védencének ajánlottak nem felelt meg az elvárásoknak.
A témára persze Derek Chisora is reagált, míg Fury a tengerpartról jelentkezett be, addig ő a medencéje mellől.
– Megkaptam az üzenetedet, de most inkább hívd fel anyut és aput. Anyukád Frank Warren, apukád pedig Bob Arum, mond meg nekik, hogy küldjék a papírokat és ne csak dumáljatok.
A két bokszoló először 2011-ben találkozott egymással, a Cigánykirály pedig ekkor hódította el Chisoratól a Britt nemzetközösségi bajnoki címet. 2014-ben ismét összecsaptak, ám Furynak ekkor már nem volt szüksége a pontozókra, a tizedik menetben fejezte be az összecsapást, ami ezúttal is sokba került Chisoranak, aki az Európa bajnoki címét és a WBO nemzetközi bajnoki címét vesztette el.
A hír támogatója a Premium Fighter - HERO PRO