A UFC történetének egyik legképernyőképesebb figurája Chael Sonnen már jóideje működteti a saját YouTube csatornáját, ahol időről-időre megosztja a saját élményeit és véleményeit az MMA világban kialakult dolgokról. Természetesen nem hagyhatta szó nélkül azt sem, hogy manapság már mindenki a fizetés miatt „hisztizik” aki nem keres annyit mint McGregor.
„Az egészet egy személyes történettel szeretném kezdeni, volt egy mérkőzésem és a felkészülésem során együtt fogyasztottam Sean Sherk-el. A fickó egy nagyon szimpatikus és jó bunyós volt, aki birtokolta a súlycsoportjának az interim bajnoki címét is. Egy nap aztán úgy döntött, hogy ennyi volt és visszavonul, de ezt sehol nem verte nagy dobra csupán az emberek egy idő után érdeklődni kezdtek felőle. Nekem nagyon szimpatikus volt amit csinált, igazából hozzá méltóan csak szépen ellovagolt a naplementébe. Nemrég azonban kiadott egy nyilatkozatot, amiben kifejtette, hogy azért hagyta ott a profi MMA-t mert mások többek kerestek mint ő és ezt nem tartotta helyesnek.
Nálam ez az egész egy kicsit kiverte a biztosítékot, valóban volt aki többet keresett mint ő, de azok a srácok nagyobb nevek is voltak. Én amikor Anderson Silva ellen léptem a ketrecbe 35.000 dollárt kaptam a meccsért, Silva persze százezres nagyságrendű csekket kapott, sőt ha a PPV bevételeket nézem szerintem egy millió felett keresett azon a meccsen, én mégsem panaszkodtam emiatt. Ő Anderson Silva, sokat tett le az asztalra és a hírnevünk közel sem volt azonos szinten. Én megkaptam azt ami a szerződésemben garantálva volt és örültem neki, ha nem így lett volna nem írom alá.
Manapság Jake Paul és Oscar De La Hoya sokat lovagol ezen a fizetés témán de az egész Jon Jones miatt robbant ki. Aki esetleg nem ismerné Jones családi hátterét, annak elmondom, hogy Jon két testvére az NFL-ben játszik, ő pedig nehezményezte, hogy ők ketten több pénzt keresnek mint ő, pedig mind profi sportolók. Számomra egyértelmű, hogy két külön sportról beszélünk, így teljesen abszurd a két fizetést összehasonlítani. Golfoztatok már? Ha igen, akkor elgondolkodtatok rajta valaha, hogy Tiger Woods ezért mennyi pénzt kap, pedig ugyanazt csinálja mint ti? Na ugye, hogy nem! Mert ez teljesen abszurd gondolkodás! Érdekes módon azzal egy bunyósnak sincsen gondja, hogy a ranglista 5. helyén többet keres mint az aki a ranglista 25. helyén van, pedig ugyanazt csináljátok nem? Akkor neked miért jár több pénz?
Amikor az első UFC meccsemet vívtam, a szerződésemben 2+2 ezer dollár volt garantálva, mivel megnyertem a meccsemet, 4 ezer dollárral lettem gazdagabb. 2005-ről beszélünk és annyira örültem a pénznek, hogy a gála alatt egyfolytában a csekkemet nézegettem a tárcában, hogy ottvan e még. Manapság az alapfizetés a UFC-ben 20 ezer dollár, azaz 15 év alatt tízszeresére emelkedett az alapfizetés. Mutassatok nekem egy olyan promóciót vagy egy olyan világcéget, ahol ilyen emelkedés volt a fizetések terén 15 év alatt. Nem fogtok tudni, mert nincs ilyen!”
Egyre több értelmes bunyós veszi a „védelmébe” Dana White-ot és a UFC-t a fizetések miatt, valamint nemrég írtunk a szervezet orvosi lépéseiről is, amivel eddig sikeresen megelőztek mindennemű tragédiát a bunyósaiknál! Oscar De La Hoya pár napja ismét felkóstolta Dana White-ot a fizetések miatt, ám a UFC elnöke nyilvánosságra hozta egy Golden Boy gála kifizetési papírjait és az eredmény erőteljesen megdöbbentő!
A cikket pedig Dana White szavaival zárnánk le!
„Nem panaszkodni kell, hanem jól csinálni a dolgokat. Mitől van az, hogy még sokan csak sírnak, amíg Conor McGregor minden meccse után egy kamionnyi pénzt visz haza?”