A tavalyi évben a nehézsúly Ngannou-tól volt hangos, elsőroban azért mert KO-val verte Stipe Miocic-ot, ezzel pedig megszerezte a nehézsúlyú bajnoki övet. Másodjára viszont attól, hogy vérszemet kapott Deontay Wilder fizetésén és több pénzt követelt a munkáltatójától. A UFC, pontosabban Dana White jelezte számára, hogy aláírt szerződése van, ezért jobb lenne ha tartaná magát hozzá, a kameruni viszont lépten-nyomon azzal fenyegezőzött, hogy otthagyja a UFC-t bajnoki címestől és inkább elmegy profi bokszolónak.
A szervezet időközben kiírt egy interim bajnoki címmérkőzést is, amit végül Ngannou volt csapattársa Cyril Gane nyert meg, kettejük összecsapására pedig január 22-én kerül sor. A bajnok legutóbb azt nyilatkozta, hogy ez az utolsó mecs a szerződésében, szóval ha a UFC nem áll elő egy számára is kedvező ajánlattal akkor vége dalnak és új munkáltató után néz.
A nyilatkozatot Dana White is kommentálta, a tőle megszokott 2021-es higgadtsággal.
„Ha Ngannou velünk maradna az jó lenne, ha viszont úgy érzi mennie kell hát menjen, nagyon jól megleszünk nélküle. Egy dolgot azonban javasolnék neki, jobban válogassa meg a képviselőit ugyanis nem végzik valami jól a dolgukat. Francis egy meccsről beszél vszont ha megvédi a címét akkor még legalább egy meccsre hozzánk lesz kötve, szóval elszámolták magukat.”
A jelek szerint tehát sem Ngannou, sem pedig a csapata nem olvasta el túl figyelmesen a szerződést, ugyanis abban van egy megkötés a címmérkőzésekkel kapcsolatban. Mivel mi még nem láttunk sosem UFC szerződést, kikértük állandó szakértőnk Peszlen Ferenc véleményét aki Fábián Melinda szerződését is átolvasta az aláírás előtt, valamint Borics Ádám révén a Bellator kontraktusát is látta már.
„Csak azokról a szerződésekről tudok bármit is mondani amit már személyesen is olvastam, ez egy UFC és egy Bellator szerződés volt. Már az alap is úgy nézett ki, hogy rögzítve volt benne ha ezen mérkőzések alatt címmérkőzéshez jut a bunyós és megnyeri azt, akkor a szerződése automatikusan hosszabbodik négy meccsel. A címmérkőzés persze nagyobb pénzzel jár, nagyjából a szerződésben aláírt alapdíj háromszorosa. Bajnokként tehát csak akkor távozhatsz szabadügynökként a szervezettől, ha az közös megeggyezés alapján történik, de erre még sosem volt példa.”
Francis Ngannou tehát belekerült egy ördögi körbe, ahol minden bizonnyal csak rosszul járhat. Remek példa erre a kanadai Georges St-Pierre esete aki 2017-ben szerezte meg a középsúlyú bajnoki címet, ám a szóbeli megállapodás ellenére sosem védte meg azt. Később szintén a UFC égisze alatt szívesen megmérkőzött volna Khabib Nurmagomedov-al, ám Dana White elutasította ezt az opciót. A mostanság felkapott cross fight-ok tengerébe is boldogan csobbant volna bele a kanadai, a UFC-nek azonban kizárólagossága van minden full kontakt sportágra kiterjedve. St-Pierre-t azonban ez nem viseli meg annyira mint Ngannou-t, tekintve, hogy ő már a 2010-es években is dollármilliomos volt.
A jelek tehát arra mutatnak, hogy sikeres címvédés esetén Francis még egy jó ideig a UFC alkalmazottja lesz és pokolian kemény meccsek várnak majd rá. A kérdés csak az, hogy ki ellen hiszen a nehézsúly jelenleg nem az aranykorát éli a UFC-nél...