Az élsport nem egészséges. Ezt tudjuk mi is, élsportolók. Tudják azok is, akik élsportolókkal foglalkoznak. És látják azok is, akik csak kívülről néznek minket. Aki hisz abban, hogy élsportoló lehet úgy is, hogy nem áldoz fel az egészégéből vagy a magánéletéből bizonyos szintig, az nem tudja mit jelent élsportolónak lenni. És nem tudja mit jelent bajnoknak lenni
Mutassanak nekem egy olyan bajnokot, aki nem lépett túl a józan ész határán azért, hogy elérje a célját. Bajnokká válni egy lehetőség, nem pedig egy személyiségjegy, amivel születik az ember. Csak úgy mint egy festmény, kezdetben egy fehér vászon amire felkerülnek az első vonalak, az alapszín és a folyamat közben alakul ki teljes valójában a mű. A művész alakítja a formát, a színeket, a hangulatát…elrejt benne titkokat, amiket csak ő ismer fel. Értelmezhetjük a művészt saját magunkként is, ahogy formáljuk énünket mindaddig, amíg el nem érjük azt a remekművet, amit csukott szemmel is látunk, egy megtestesült pillanat a jövőben amiért küzdünk minden nap.
Az hogy valakiben meg van e a Bajnok Mentalitás, az idő közben dől el. Jó esetben már az elején, és akkor megspórolja magának és a körülötte lévő embereknek az időt és energiát, amit az álmai hajszolásába tesznek. Aki pedig beleesik abba az állapotba, hogy nem tudja elfogadni, hogy mivel jár élsportolónak lenni és hibáztatja a körülötte lévő embereket vagy megmagyarázza magának miért ne kéne meghoznia bizonyos áldozatokat, nos, abból sosem lesz bajnok. De ez NEM BAJ. A baj az, ha ezt nem látja be. Vannak kiváló sportolók, akik az élet más területein, mint munka vagy család is kiválóan tudnak teljesíteni, mert tisztában vannak azzal, hogy mit és hogyan akarnak az életükben elérni, hogy boldogok legyenek. Ha őszinte akarok lenni, vannak pillanatok amikor irigylem ezt a képességet.
A Bajnok szó nagyon jól hangzik. Fent állni a dobogón, büszkén képviselve a nemzetet és végre megkapni az elismerést a sok éves munkáért és igen, a szenvedésért. Akármilyen rosszul is hangzik, bizony ez nem kevés szenvedéssel jár.
Valahogy Amerikában a sportolók életmódjának momentumait jobban közvetítik a “átlag emberek” felé, ezért is olyan sok a sportrajongó.(Igen, tudom, hogy üzlet is van benne, de ha már így van, akkor örülök, hogy a hús-vér emberek életútját választják tőkeáramláshoz).
Ott imádnak rajongónak lenni, büszkék arra, hogy ők rajonganak egy adott sportolóért vagy csapatért. Itthon ezt sértésnek veszik, ha valakit “átlag ember”-nek hívunk. Pedig ebben nincs semmi lekicsinylő, egyszerűen csak azt jelenti, hogy nem hajlandó 12 hétig szigorúan diétázni (és most már felejtsük el a sótlan vízben főtt csirke + rizs kombót az ég szerelmére), vagy nem csörtet őrülten még 12 kilométert a szakadó esőben vagy nem jelenik meg nap mint nap begipszelt kézzel-lábbal az edzőteremben alternatív edzésmunkát végezni hogy minimálisra csökkentse a szakmai lemaradást a rehabilitációs időszakban.
Én szeretném ha itthon több “átlag” ember látná miben rejlik a bajnokká válás. Akkor azt hiszem nem lenne “ciki” rajongónak lenni, nem lenne ciki elismerni az igazi sportolók életmódját és nem lenne ciki kialakítani számukra egy olyan társadalmi diskurzust amiben tudnának kifelé kommunikálni élsportolóként a motivációjukról, a félelmeikről, a dicsőségről…
A legizgalmasabb pedig az egészben, hogy nem mindenkiből lesz bajnok-bajnok. Nem mindenki állhat majd fel a dobogó tetejére és nem mindenkinek emelik a kezét a magasba a döntő pillanatban. Ezért érdemes szurkolni és izgulni a sportolóért. Ha végigkövetjük az útját és közben izgulunk, mereven szuggeráljuk, hogy sikerüljön mindaz, amire felteszi a fél életét. Ugye, hogy rizikósan hangzik? Ugye, hogy izgalmas? Nem véletlenül születnek drámai pillanatok sportban.
Mennyiben különbözik egy olimpiai második helyezett egy olimpiai bajnoktól? Mennyiben különbözik a ranglistán az első és a második helyezett? Azt gondoljuk, hogy ő kevesebbet tett meg azért hogy bajnok lehessen? Vagy inkább azt kellene kérdezni, mennyiben hasonlítanak?
Szeretném ha elgondolkodnánk azon, hol kezdődik a bajnokká válás és valójában mennyit ér bajnoknak lenni.
“Ha elhiszed, hogy legyőztek - legyőztek.
He elhiszed, hogy nem mered - nem mered.
Ha győzni akarsz, de azt hiszed, nem győzhetsz,
Csaknem biztos, hogy nem te leszel a győztes.
Az élet csatáit nem mindig
Az erősebb, a gyorsabb nyeri,
És előbb-utóbb az győz,
Aki, hogy győzhet, elhiszi.”
Walter D. Wintle
