Jake Paul bőkezűen adakozott

Jake Paul bőkezűen adakozott

Ilyet azért mindenki szívesen olvas! 

Van ám jó oldala is annak, hogy Jake Paul és Tyron Woodley másodjára is összecsapott. Sokan persze már annak is örülnek, hogy minden idők egyik legunalmasabb UFC bajnokát brutálisan kiütötték, azonban Jake Paul a meccs utáni after party-n 1.000.000 dollárt adományozott a Boxing Bullies nevű alapítványnak aminek a fő célja, hogy a gyerekekkel megismertesse az ökölvívást.

Paul és a tervezője egyébként Jake Paulbajnoki” övét adományozták el, ami amellett, hogy borzasztóan izléstelenre sikeredett, mégis egymillió dolláért kelt el. Ezen ketten osztoztak, de egyetértettek benne, hogy az egész összeget az alapítvány részére ajánlják fel.

A Boxing Bullies célja, hogy gyerekeket ismertessen meg az ökölvívással és világszerte azon dolgoznak, hogy boksztermeket újítsanak fel. Paul egyébként nem először dolgozik velük együtt.

„A Boxing Bullies-nak nagy szerepe van abban, hogy megszerettem az ökölvívást. Ebből a pénzből világszerte fognak termeket felújítani és felszereléseket vásárolni a gyereknek, akik ezáltal talán megszeretik majd az ökölvívást. Az első közös munkánk otthon volt Puerto Rico-ban, ahol már felújítottunk egy termet.”

Úgylátszik tehát, hogy Jake nem csak Rolex-eket adományoz fűnek-fának, hanem jó dologra is fordítja a bokszoból keresett vagyont.