Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Sparring sztorik Klitschko-val!

Sparring sztorik Klitschko-val!

Edzésen is kemény ellenfél volt!

A mérkőzésekre való felkészülések szerves része a sparring, ahol a partnereket a szerint válogatják össze, hogy a stílusuk a legjobban hasonlítson az elkövetkezendő ellenfélre. Világszintű ellenfelekhez, pedig világszintű kesztyűpartnerek kellenek így történhetett meg, hogy Klitschko már a közös meccsek előtt találkozott a ringben Anthony Joshua-val és Tyson Fury-val is.

Wladimir Klitschko nagyságához nem fér kétség, hiszen sok évig uralta a mezőnyt és ezalatt rengeteg ma is ismert nehézsúlyúval hozta össze a sors a felkészülései során, ezekből a sztorikból szemezgetünk most egy kicsit.

Anthony Joshua

Előttem az (egyik) utódom, akár így is kezdődhetne ez a sztori és a két sportoló úriemberségére jellemzően igazából semmi pikáns dolog nem is történt közöttük. Az angol szupersztár a következőképpen emlékszik vissza a közös sparringokra.

„Én még a karrierem kezdeti szakaszában voltam és ami azt illeti nem is nagyon akartam bizonyítani semmit, igazából tanulni akartam a dologból, ráadásul a védekezést. Ütni mindenki tud, de kivédeni az üéseket már kevésbé. Én inkább erre fektettem a hangsúlyt de nagyon jókat kesztyűztünk.”

A két bunyós közös kesztyűzései azért is érdekesek, hiszen mind a ketten olimpiai bajnokok valamint remekül képzett ökölvívók.

„Igazán atletikus srác, abban a táborban 115 menetet kesztyűztem összesen és ebből 20-at vele. Mind a ketten tiszteltük egymást és egyikünk sem akarta ledominálni a másikat.”

Emlékszik vissza Wladimir az AJ-vel eltöltött menetekre.

Persze nem volt mindenki ennyire korrekt, Jarrell Miller például minden erejével azon volt, hogy kiüsse az ukránt, aki az első kesztyűzésük után egy hétre a kispadra ültette az amerikait.

Az esetről Steve Cunningham mesélt, aki három alkalommal is erősítette a bajnok felkészüléseit.

„Az ilyen edzőtáborok alkalmával mindenki megpróbálja a legjobbat nyújtani, hiszen a jövőben könnyen lehet, hogy élesben is találkoztok majd egymással. Néhány srác megprobál domináns lenni, mint kiderült ezt próbálta meg Miller is. Láttam, hogy napok óta nem dolgozik velünk és láthatóan meg volt sértődve. Odamentem hozzá megkérdezni, hogy mi a baj ő pedig mondta, hogy Wladimir azt mondta neki, hogy egy hétig nem kíván vele dolgozni. De miért? Tettem fel a kérdést mire Miller mondta, hogy azért mert le akarta ütni őt. Mivel sokszor segítettem korábban Wladimir felkészüléseit, odamentem hozzá, hogy meghalgassam az ő verzióját is a történtekről, hiszen tudom, hogy nem áll tőle távol a kemény sparring. Elmondta, hogy irányított sparring volt ahol a gyorsaságra törekedtek nem az erőre, Miller pedig bekezdett tiszta erőből. Teljesen megértem a döntését, ez az ő tábora és az ilyen sparringokból lesznek a sérülés miatt lemondott találkozók.

2006-ban Klitschko a Calvin Brock elleni mérkőzésre készült, a felkészülést pedig egy későbbi ellenfele „Fast” Eddie Chambers segítette, aki szerint az ukrán csak azért tudta kiütni őt, mert kiismerte a sparringok során.

„Az évek során partnerként és ellenfélként is megtapasztalhattam milyen vele a ringben. Úgy gondolom, hogy már a táborok alatt is gondoltak a jövőre és elültették bennünk a magját az erejének és a nagyságának. Minden nagyon profin volt megszervezve és az igazat megvallva akkor és ott mindenki el volt képedve a szervezettségen. Amikor Klitschko nem sparringolt, akkor azt nézte, hogy mi, hogyan sparringolunk és már a táborban kielemeztek minket. Félre értés ne essék nagyon jól csinálták amit csináltak, hiszen feltérképeztek mindenkit, de utólag úgy érzem, hogy nemet kellett volna mondjak arra a táborra.”

Ha már az amerikai bunyósoknál tartunk akkor mindenképpen érdemes megemlíteni Deontay Wilder-t is, aki az ausztriában tartott táborban töltötte az egyik születésnapját.

„Amikor felkerestek, hogy csatlakoznék e, pár héttel voltam a következő mérkőzésem előtt, de az mondtam, hogy persze miért ne! Nagyon jól szervezett volt a tábor és mindenben nagyon készségesek voltak. Én voltam a fő sparring partnere, több mint 50 menetet kesztyűztünk, a többi srác pedig csak ült a teremben és a semmiért kapta a pénzét. Ezzel persze semmi gond nem volt, neki rám volt szüksége én pedig nagyon sokat tanultam a közös munkából. A születésnapom alkalmával Wladimir egy tortával érkezett meg a terembe, nagyon figyelmes gesztus volt a részéről!”

Az edzőtáborban ott volt Dillian Whyte is, Wilder ősellensége aki egy kicsit máshogy emlékszik a történtekre.

„Nem voltak túl szoros bunyók, Wladimir kiütötte őt. Tudom mert ott voltam és láttam. Wilder neki esett ő pedig taktikát váltott és kiütötte, ezért nem akart később ellene bokszolni mikor lehetősége lett volna rá. Wladimir egyébként nagyon hasonló jellem mint Joshua, mind a ketten igazi úriemberek. Tudjátok én egy utcakölyök voltam akkoriban és egy szóváltás után neki akartam menni Anthony-nak a táborban de a többiek végül leállítottak minket. Egy nappal később indultak a sparringok Wladimir pedig betörte Sam Sexton orrát, én csak álltam a ring mellett és mantráztam magamban, hogy nem, engem nem fog kiütni! Amikor elkezdtük a bunyót neki mentem keményen, haza is küldtek emiatt a táborból...”

Michael Hunter a David Haye elleni küzdelem előtt kapott felkérést az ukrán csapattól, hiszen a testi adottságai és a stílusa nagyon hasonlított az angoléra.

„Abban az időszakban én még amatőr voltam és merőben új élmény volt egy ekkora bunyóssal sparringolni. Bár 20oz-ás kesztyűket használtunk, éreztem az erejét.... Azt mondtam magamban, hogy ha ez a srác 10oz-s kesztyűt húz akkor jobb ha Haye végig szaladja a mérkőzést mert ha egy is eltalálja akkor abból baj lehet. Mindezek ellenére úgy gondoltam, hogy Haye-ben megvolt az a plusz amivel legyőzhette volna Wladimir-t.”

A végére pedig egy igazi unikumot hoztunk, mert hivatalos mérkőzésen a két testvér, Wladimir és Vitali sosem találkoztak, a kesztyűzések alkalmával viszont volt rá példa, amire a fiatalbbik testvér így emlékszik vissza.

„Kesztyűztünk jópárszor, de nem volt kellemes élmény. Nagyon szeretjük és tiszteljük egymást, de vagyunk annyira egoisták, hogy a sparringok során is bizonyítani akartuk, hogy jobbak vagyunk egymásnál. Amikor a sérüléseket néztük a sparring után amiket egymásnak okoztunk, megfogadtuk, hogy ez többet nem fog előfordulni.”

Tetszett ez az írás? Ha kedvet kaptál a kemény sparringhoz, akkor használd a #profiboksz kuponkódot a webshopon és vásárolj 15% kedvezménnyel 16oz súlyú Premium Fighter kesztyűket!

*Az kuponkód 04.30-ig felhasználható.