Nem is olyan régen az MMA még tiltólistás volt Franciaországban, pedig a gallok az elmúlt évtizedekben rengeteg jó bunyóst neveltek ki. Több ökölvívó és Muay Thai világbajnokot is kitermeltek valamint a K-1 korszak egyik veteránja Jerome LeBanner szintén innen származik.
A francia Muay Thai annyira népszerű és erős volt, hogy a TV közvetítések alkalmával még a legtöbb K-1 rendezvényt is könyökvédőben kellett megrendezni, hogy a nézők azt el tudják különíteni a Thai boksz közvetítésektől. Bár a UFC aktuális bajnoka is félig-meddig a francia színeket képviseli, hiszen innen indult az MMA karrierje, azonban szombaton az sem kizárt, hogy hivatalosan is francia nehézsúlyú világbajnoka lesz a szervezetnek!
Premium Fighter – Training PRO, egy tökéletes fejvédő a sparringokhoz.
De honnan jött Gane? Ki ez a veretlen 31 éves nehézsúlyú bunyós?
Édesapja buszsofőr volt, valamint focista így nem meglepő, hogy a kis Ciryl is ezt a sportot választotta. Később ahogy egyre nagyobbra nőtt (193cm) átpártolt a kosárlabdára, majd amikor úgy döntött, hogy egy bútorboltban fog dolgozni és elutazott egy képzésre Párizsba, egy régi osztálytársa levitte őt egy Muay Thai edzésre. 2014-ben kezdett versenyezni, majd 2016-ban profinak állt és 13 mérkőzésen volt veretlen a szoritóban, ráadásul 9 alkalommal is KO-val győzött.
2018-ben a kanadai TKO szervezetnél debültált MMA szabályok szerint, ahol az első mérkőzésén el is hódította a gazdátlan nehézsúlyú bajnoki övet. Az edzője Fernand Lopez ekkor már jó helyezkedett a UFC-nél Ngannou-nak köszönhetően, ezért még két gyors TKO győzelmet behúzott Gane kanadában, majd leigazolt a UFC-hez.
Az üstökösként száguldó francia már a negyedik UFC mérkőzésén a mély vízbe került, ugyanis a volt bajnokot Junior Dos Santos-t verte TKO-val. A sorban Rozenstruik és Volkov következett majd tavaly augusztusban Derrick Lewis-t verte TKO-vel és ezzel megszerezte a UFC interim bajnoki címét.
Premium Fighter – HERO, a nehézsúlyú pofonok méltó társa!
A volt csapattársak csatájára 22-én szombaton kerül sor, a korábbi közös edzőjük pedig úgy gondolja, hogy Gane derekára csatolják majd a vitathatatlan övet.
„Ngannou erősebb, Gane viszont technikásabb. Sokkal képzettebb bunyós és ő is nagyon erős, de nem fog bírni a vérével és a ketrecben egy kutyaviadalt látunk majd. Ebben sem féltem Gane-t nagyon kemény srác."
Ti mit vártok a nehézsúlyú címmérkőzéstől? Igazi adok-kapok, egyoldalú verés vagy a Lewis -Ngannou-t látott unalmakat?
Láttad már a Premium Fighter -Army of Bangkok nadárgot? Rendeld meg még ma a WEBSHOPON!