Tyrone Booze a 90-es évek elején volt a karierrje csúcsán, a cirkálósúlyú bunyós ugyanis ekkor szerezte meg a WBO világbajnoki címét. Többször idéztük meg ebben a cikksorozatban Charles Farrel történeteit, most is egy ilyen következik, ugyanis ő volt Booze managere.

1993-ban Booze elvesztette a világbajnoki címét, én pedig úgy gondoltam, hogy nehézsúlyúként kihozhatunk még valamit a karrierjéből. Ehhez persze sok gyors KO kellett, de New York-ban volt egy jó kapcsolatom, aki biztosította számunkra a megfelelő meccseket. A választásom Mark Machain-re esett, egy alacsony, kövér, hordó alakú pasira, akit már régóta ismertem. Dolgozott nekem mint sparring partner, ezért pontosan tudtam, hogy Booze-t sosem veri meg éles mérkőzésen, arra azonban tökéletes volt, hogy egy látványos csatában szórakoztassa a közönséget."

Machain egy jó kisugárzású, mosolygós pasi aki tud és akit lehet ütni, egyszóval show-t csinál. A dolgot persze jobbnak láttam előre lefixálni, mert a nehézsúlyban szinte elkerülhetetlen, hogy valaki kárt tegyen a másikban.

Érezd jól magad a ringben, adj Tyrone-nak 5-6 menetet, aztán a sarokban majd feladjátok a küzdelmet! Mondtam Machain-nek majd kezet ráztunk, úgy gondoltam, hogy az üzlet meg van kötve.

Tyrone Booze egy jó kedélyű kemény srác. Mindent tudott a bunyóról, kivéve azt, hogy hogyan kereshet belőle pénzt. A karrierje során sok kemény és igazságtalan döntésnek lett a szenvedő alanya de 8 világbajnok elleni is végigállta a kiírt menetszámot pedig olyan bokszolókról beszélünk mint Evander Holyfield, Dwight Muhammad Quawi vagy Eddie Mustafa.

Karrierje ezen szakaszában már nem nagyon akartam együtt dolgozni vele, ugyanis sok veresége volt és szinte sosem ütött ki senkit. Floyd Patterson viszont látott benne fantáziát és mindig azt mondta nekem, hogy várjuk ki a végét. Tyrone elutazott Las Vegas-ba, hogy Riddick Bowe fő sparring partnere legyen, egy napon pedig csörgött a telefonom és Eddie Futch szólt bele. Legnagyobb meglepetésemre azt kérdezte, hogy nem e foglalkozhatna vele, ugyanis az egyik sparring alkalmával mikor Bowe ránehezedett, simán felkapta és földhöz vágta a ringben.

A mérkőzés előtt nagyon ideges volt az öltözőben, hiszen 17 hónappal előtte bokszolt utoljára, akkor vesztette el a világbajnoki címet Hamburgban, 10.000.000 néző előtt. Booze általában nem volt idegeskedő típus, akkor sem ha idegen helyen bunyózott, a Holyfield elleni meccset például végig mosolyogta.

Nehezen dolgozta fel a világbajnoki címe elvesztését. Itt csak 400 ember előtt bokszolt, de le-fel járkállt, a gyomra görcsölt azt hittük, hogy beteg lesz. Kiálltam Bert Cooper ellen, senki nem üt akkorát mint Bert Cooper! Erre most beszarok egy kövér, fehér sráctól? Ez nem életszerű. Dünnyögte Booze a meccs előtt, pedig Ő aztán tényleg nem félt senkitől, egész egyszerűen nehezen dolgozta fel a veszteséget.

A profi bunyósokat a pénz motiválja. A bokszhoz pedig élesnek kell maradnod, mert ha kihagysz egy pillanatot akkor jön a vereség. Az emberek nem értik, hogy a volt bajnokok miért térnek vissza olyan gyakran, az ok általában a pénz, ugyanis egzisztenciálisan megszoktak egy szintet, amit nagyon nehéz bevételek nélkül fenntartani. Tyrone sem tért volna vissza ha nem ígérnek neki nagy pénzeket, de az igazi öröm az volt számára, hogy újra bokszolhat!

Általában követem azt a szabályt, hogy a „nyertes” félnek nem mondod el, hogy a mérkőzés meg van bundázva. Ha tud róla, akkor nem fog természetesen viselkedni és az emberek kiszúrják a csalást. Tyrone viszont egy öreg profi volt, Machain-t pedig nagyon kedveltem, nem szerettem volna, ha túl sok ütést kap azért a pár száz dollárért amiért elvállta a mérkőzést.

A közönség nem volt éppen műértő, komoly bunyósokat csak akkor láttak, ha én odavittem párat. Már a gála elején teljesen lerészegedtek és ujjongtak a gyors kiütések után, a fő meccsre viszont nem volt elég egy gyors KO, oda show meccs kellett nekik, ahol mind a két fél komoly verést oszt ki a másiknak.

A srácok próbálták is tartani a forgatókönyvet, de két percnél Booze bevitt egy jobbfelütést Machain-nak, aki bár talpon maradt de megrogytak a térdei. Rámosolygott Booze-ra, valamint mondott neki, aztán eldobott egy hatalmas parasztlengőt, ami bár km-ekkel mellé ment, mégis egyértelmű üzenet volt Booze számára, hogy tartózkodjon az ilyen ütésektől. Nem gondolom, hogy Booze komolyan el akarta találni, egész egyszerűen az izom memórai, az edzés munka és a reflexek miatt kipattant az ütés.

Kiderült, hogy Machain nem figyelmeztetésnek szánta az ütést, hanem inkább invitálásnak egy igazán kemény bunyóra. Elkezdték tisztaerőből ütni egymást, majd a végén hiába szóltam rá Booze-ra, a másodikben ott folytatták ahol abbahagyták. Nyoma sem volt a sparring érzésnek, amit kértem tőlük. Booze le akarta ütni Machain fejét a nyakáról, az pedig hajolgatva a bordákat vette célba. A közönségnek tetszett a meccs, az igazat megvallva egy éles mérkőzésre nem is találhattam volna jobb ellenfelet, Machain ugyanis üthető volt, azonban bírta az ütést.

A második menetben aztán megtörtént az első leütés, ismét egy jobb felütés talált pontosan, Machain pedig hirtelen a padlón találta magát. Booze a fehér sarokba ment, Machain pedig féltérden mozgatta az állát, majd talpra állt. Jelezhettem volna Machain edzőjének, hogy dobja be a törülközőt, a közönségnek nem tűnt volna fel a bunda, mert komoly leütés volt, de ránéztem Booze-ra a sarokban, aki harcolni akart, ránéztem Machain-re és láttam, hogy ő is! A közönség is élvezte a meccset, szóval azt gondoltam, akkor hagy szóljon.

A mérkőzés jó volt, ameddig tartott. Szerencsére a közönség nem nagyon értett a bunyóhoz, ugyanis a meccs nagyon egyoldalú volt. Machain az a fajta bunyós, aki folyamatosan megy előre, ugyanis azt gondolja, hogy előbb vagy utóbb be tudja vinni azt a nagy ütést amivel megfordíthatja a mérkőzést. Pedig nem volt egy nagy ütő, Booze-t pedig a súlycsoport legerősebb bokszolói sem bírták kiütni. Leültem és átadtam magamat a mérkőzésnek, ugyanis amit Booze csinált a ringben azt jó volt nézni. Jól váltotta a szögeket, kihasználta a ringet és pontosan dolgozott.

Az ötödik menetben aztán előbújt belőlem az üzletember énem, mert a mérkőzés bár nagyon egyoldalú volt, leütés nem volt azóta. Aggódni kezdtem érte, hogy Booze esetleg nem tudja befejezni a mérkőzést idő előtt. Mivel nem voltak komoly, megrendítő találatok, nem volt alkalmas a feladás. Odasétáltam a sarkához és szóltam az edzőjének, hogy a menet után valami sérülésre hivatkozva adják fel a mérkőzést. Ebben a pillanatban megint lement egy felütéstől, az edzője pedig belépett a ringbe, hogy véget vessen a küzdelemnek.

Kérlek ne! Jól vagyok, jól vagyok! Mondta Machain, de az edzője a sarokba vitte és kivette a fogvédőt a szájából. Könyörgöm, miért állítottad le? Mindenki élvezte a bunyót, senki nem akarta, hogy vége legyen.

Igaza volt, rajtam kívül senki nem akarta, hogy vége legyen...

A mérkőzés után a szemközti étkezdébe mentünk, ahol ketten teliszájjal beszélve, élték át újra a pillanatokat.

-Nem hittem a szememnek amikor felálltál azokból a leütésekből! -Mondta Booze a fejét rázva.

-Én meg azt nem hittem el, hogy folyamatosan elkapsz velük.

-Persze, hogy elkaplak vele, mert egy helyben állsz, sosem mozgatod a fejedet.

-Azért mert kemény fejem van!

-Ez igaz, ez igaz! Kemény a fejed, de jól időzítettem.

-Igen, jól időzítettél. Elkaptál!