Ez nem egy „én megmondtam” típusú cikk lesz, hiszen bár valóban az ukránnak szurkoltam és hasonló eredményben reménykedtem, az eszem mégis felülírta a tippemet és Joshua pontozásos győzelmét jósoltam eredménynek.
Az elmúlt közel 20 évben az ökölvívás rengeteget vesztett a dicsfényéből és a megítéléséből. Egy klasszisokkal teli korszakból tértünk át egy újba, melyben azért szép számmal akadtak kiemelkedő képességű bokszolók, viszont az utánpótlás rohamos csökkenése és az ökölvívás olimpiai szereplésének kérdésessége mindenki fejébe szöget ütött. Mert az egyértelmű, hogy komoly amatőr bázis nékül nem lesznek kiemelkedő profik, egy-egy olyan bunyós kivételével mint Canelo Alvarez, aki 15 évesen már profiként osztotta a pofonokat.
Az amatőr ökölvívás világszíntű hanyatlásáról órákat lehetne beszélni és könyveket lehetne írni, azonban nem én vagyok az az újságíró aki ebben a témában otthonosan mozog így engedjétek meg nekem, hogy ez az írás ne erről szóljon.
A 2000-res évek közepe táján olyan bokszolók karrierje kezdett leszálló ágba mint Oscar De La Hoya, Mike Tyson, Evander Holyfield, Roy Jones Jr. vagy Lennox Lewis. Mivel a legnagyobb nevek már a visszavonulás szélén álltak, hatalmas figyelmet és ezáltal teret kapott a K1 szervezet, mely főként a nehézsúlyra épített. Ezek a profi kickboxosok sokan kipróbálták magukat a profi ökölvívásban is, azonban ott általában nem termett nekik sok babér, hiszen ebben az időszakban még amerika volt a nehézsúly melegágya és a K1 szervezetnél nagyítóval kellett keresni a valamirevaló amerikai bunyósokat. A japánok persze mindent elkövettek a K1 népszerűsítése érdekében és ha lehetőségük adódott rá akkor rávettek pár régebbi ökölvívót a szereplésre, aminek általában egy gyors KO/TKO lett a vége, hiszen ezek a kiöregedett nagy nevek nem tudták felvenni a versenyt az éles top versenyzőkkel. Persze lehetett itt aknára is lépni, Shannon Briggs pl. játszi könnyedséggel ütötte ki a hatalmas termetű Tom Ericcson-t, Ray Mercer viszont egy fejrúgás után azonnal feladta a mérkőzését Remy Bonjasky ellenében. Az ekkoriban mélyponton lévő Mike Tyson-t is próbálta behúzni a szervezet ám ez Tyson büntetett előélete miatt végül nem jött össze.
A K1 lufija végül kipukkadt és átvette a helyét a UFC, mely egy sokkal jobban szervezet promóció és sportpolitikailag is megfontoltabb lépéseket hoznak. A csúcson lévő Anderson Silva minden vágya ugyanis egy Roy Jones Jr. elleni profi ökölvívó mérkőzés lett volna, azonban a UFC még az esélyét sem adta meg annak, hogy Jones esetleg feltörölje a padlót Silva-val és kategórikusan elzárkóztak a mérkőzéstől. Helyette megszervezték a leszálló ágban lévő James Toney MMA mérkőzését a UFC egyik legjobb harcosa Randy Couture ellen, aki már az első menetben kopogtatta a valaha világelső bokszolót.
A profi ökölvívásban és ezen belül is a nehézsúlyban ekkoriban indult el a Klitschko korszak, mely tegyük a szívünkre a kezünket nem a valaha volt legizgalmasabb időszak. Nem voltak kiemelkedő amerikai nehézsúlyú bokszolók, a UFC pedig szárnyalni kezdett és attól sem riadt vissza, hogy a WWE-ből ismert szuper atlétából Brock Lesnar-ból csináljon nehézsúlyú világbajnokot, hadat üzenve ezzel az ökölvívásnak a nézettségért folytatott háborúban. Mivel az amatőr ökölvívás nem termelt ki olyan számban klasszisokat, Wladimir Klitschko pedig kétségkívül technikás, azonban unalmas versenyző volt, a rajongók elkezdtek a következő Mike Tyson-ért kiáltani, aki nem 12 menetre ülteti őket a képernyő elé, hanem átgázol az ellenfeleken. A rajongóknak tehát egy ragadozó kellett, nem egy technikai virtuózra vágytak, azonban amíg az olimpiai bajnokok általában jó képességű és technikás bokszolók, addig a ragadozó típusok nagytöbbsége nem túl eredményes az amatőr világversenyeken. (Tisztelet a kívételnek)
A nézők többsége, világszinten olyan ember, aki sosem húzott kesztyűt még éles sparringon sem, nemhogy mérkőzésen, így ők kevésbé vágynak arra, hogy egy igazán technikás nehézsúlyú mérkőzést lássanak a TV képernyők előtt. A kereslet pedig megszülte a kínálatot, amerika előállt a félelmetes KO arányú Deontay Wilder-el, anglia pedig a remek kiállású Anthony Joshua-val. Mind a ketten jól szerepeltek az olimpián is, de amíg Wilder „csak” egy bronzig jutott, addig Joshua hazai pályán húzta be az aranyat. A háttérben természetesen végig ott volt egy Tyson Fury is, aki viszont ikább magának mint a promócióknak köszönheti a népszerűségét, hiszen egy ritka karizmatikus egyéniség!
És egy hosszas bevezető után, most jutunk ez az írásom lényegéhez. Az elmúlt évtized annyira átírta a rajongók elvárásait, hogy bár technikailag Fury volt az esélyes Wilder ellen mind a két mérkőzésen, mégis a nagytöbbség az amerikai KO győzelmét várta és akarta látni, annak ellenére, hogy Wilder nem az a kedvelhető figura. Sőt, most a harmadik mérkőzés előtt pár héttel is sokan a Wilder KO-t várják, mikor Fury már kétszer is bebizonyította, hogy technikailag magasan az amerikai felett áll.
Most a hétvégén pedig Anthony Joshua-t is legyőzte Oleksandr Usyk, aki ezzel a cirkálósúly után a királykategóriában is felült a csúcsra. Két olimpiai bajnok közül, az jött ki jobban a mérkőzésből, aki taktikailag jobban fel volt készülve és végig be tudta tartani a „game plan-t”. A legtöbb újságíró és szakember (többek között jómagam is) úgy vélte, hogy Usyk tömege kevés lesz Joshua-hoz és úgy általában a nehézsúlyhoz a TOP szinten, azonban az ukrán technikai tudása alapjaiban változtatta meg az elképzeléseinket. Hajlamosak vagyunk ugyanis elfelejteni azt, hogy a technikai főlény annyira nyomasztó tud lenni egy mérkőzésen, hogy pillanatokon belül romba döntse az embert és mentálisan teljesen megtörje azt. Joshua-val is ezt történt, aki a mérkőzésen több alkalommal is a leütés szélére sodródott és a 12. menetben csupán az időmérő jóindulatának köszönhetően húzta be a mérkőzést rászámolás nélkül.
Túlértékelt lett volna eddig Joshua? Dehogy, inkább Usyk-ot értékeltük alul, pontosabban azt a technikai tudást, amit az amatőr és profi eredményei alapján igenis megelőlegezhettünk volna neki. És, hogy milyen korszak kövezketik most? Van egy istenadta tehetségünk Fury személyében, egy technikai virtuózunk Usyk személyében, egy fejlődésre és visszatérésre még mindig képes Joshua-nk és egy dinamit öklű Wilder-ünk, és akkor még nem említettük Joe Joyce-t, Daniel Dubois-t vagy Hrigovic-ot. Nagyon szép korszak előtt állunk és rengetek izgalmas nehézsúlyú ütközet vár ránk az elkövetkezendő években!
